– Te faragatlan teremtett lény, add vissza a takarómat! Tudom, hogy te játszod az Idegen Lényt – állapítja meg Gyerkőc. Az ún. Idegen Lény egy furcsa földönkívüli figura, jobbára én játszottam el idehaza rögtönzött kis jelenetekben. Kimegy az Idegen Lény a szobából, aztán visszajövök helyette én esti pusziért.
– Te voltál az Idegen Lény. Ugye te voltál? – szegezi nekem a kérdését Gyerkőc.
– Biztos vagy benne?
– Igen, tudom! Mert ugyanaz a ruhája mindig, mint neked.
– De ha egyszer mégis ő jön, és nem én játszom majd el?
– Nem tud, mert megfullad.
– Miért fulladna meg? – kérdezem kíváncsian.
– Ha mi megfulladunk az űrben levegő nélkül, akkor ő is megfullad a Földön. Mert ő a levegőtől fullad meg. Mi meg attól, ha nem kapunk levegőt. Érted?
– Értem. Tudod, hogy mit lélegez be az Idegen Lény?
– Hát nem-levegőt!
– És ha készít magának egy nem-levegő-palackot és azon keresztül lélegez? Akkor már el tud jönni látogatóba…
[Serény gondolkodás: Gyerkőc forgatja a szemeit.]
– Nem tudja kikísérletezni, de ha nagy leszek, majd én kikísérletezem.
q.e.d.
(163)
