Steel Warriors – tompa kések játszótere

Az Egyesült Királyságban az emberölések 39%-át késsel vagy más éles tárggyal követik el – javarészt fiatal felnőttek. Kimagaslóan rossz statisztikákat mutatnak e tekintetben a brit nagyvárosok, valamint London. Tavaly több mint 19.000 emberrel szemben léptek fel a brit hatóságok szúrófegyver birtoklása miatt. A késsel elkövetett bűncselekmények száma folyamatosan emelkedett az elmúlt 6-8 évben. A helyzet súlyosbodása annak tudható be, hogy a brit rendőrség kevesebb utcai ellenőrzést és motozást tart, mint néhány évvel ezelőtt. Ennek oka a látszólagos „political correctness”. A rendőrségi vezetőség úgy ítélte meg, hogy ezek a motozások hátrányos helyzetben tűntetik fel a fiatal fekete lakosságot, ezért nem „P.C.”.

Hagyjuk egy kicsit a P.C.-t

A nagyvárosi gettókban a kamaszok és a fiatal felnőttek a legveszélyeztetettebbek (még nyelvtörőnek is szörnyű kimondani). A fiatalok utcai bandákba verődnek. A bandatagok megkövetelik egymástól az idegenekkel szembeni erőszakos fellépést. Idegen az, aki nem csoporttag. A vagánysághoz hozzátartozik a testi erőnlét. Még jobb, ha kimutatható, alkalmazható. A testi-lelki erőszakra épülő csoportkohéziós mechanizmusok a világ más tájain is ugyanígy működnek, ebben nincs semmi meghökkentő. A fiatalokat magával rántja a mókuskerék: a bunyóknál jól jön a nyers izomerő, esetleg valami önvédelmi fegyver: a kés. Könnyen hozzá lehet jutni, könnyen elrejthető és használni is egyszerű. A hatásfoka pedig kétségtelen. Aki erőszakos cselekményekbe bocsátkozik, belenő az erőszakba. Megszokja azt, és ha nem is válik lételemévé, de életének egy fontos részét képezi. Tapasztalatokat gyűjt általa, feszültséget épít le a segítségével, vagy feszültséget kelt – ez szituáció- és egyénfüggő. A szúróeszközök sajátos fizikája, hogy böknek, és egy idő után már nem csak önvédelemből. Csak kevés fiatal képes önerőből kiszabadulni ebből az ördögi körből. Az kezdeti megfelelésből állandósuló agresszív létforma válik. A kitörni vágyó srácokon próbál segíteni a Steel Warriors alapítvány.

Változni sosem késő

A 2017-ben alapított Steel Warriors közhasznú alapítvány legelső akciója alkalmával tonnányi lefoglalt kés nyert új formát egy kondipályán. A Steel Warriors a testépítés filozófiáját és fontosságát a börtönközösségekből származtatja, ahol a rabok maguk felelnek saját testi épségükért. Ennek egyik egyszerű módja az elrettentés. Kellő izommennyiségnél már nem megy neki senki az embernek. Ez az érzés jókora önbizalmat ad a rabtársak „respectje” mellett. A komoly és rendszeres elfoglaltsággal járó testépítés szellemi tartást nyújt az amúgy roppant monoton hétköznapokban. Miért is ne működhetne hasonlóképpen a kondizás odakint? A Steel Warriors késekből öntött kondipályája köré olyan közösséget szeretne kovácsolni, ami testi-lelki erőt ad a használóinak, és ezzel egy egészséges testtudatra épülő közösséget formál. Alapítói abban reménykednek, hogy a normális közegben kigyúrt fiataloknak nem lesz szüksége késekre az önbecsüléshez.

Jó pálya. Jó ötlet.

Aki nem hiszi, járjon utána: London, Docklands, Poplar: Langdon Park.

BBC
Steel Warriors

Séta Tündérkertben

Alighogy beköszöntött a hidegfront, lélekben már visszavágyunk a forró augusztusba.

A petesmalmi vidrapark

Az egyik ilyen pompás, augusztusi napon vidrákat lestünk Nagyatádtól nem messze, az eldugott Petesmalmon, Lábod és Mike között. A somogyi tórendszerekre az 1980-as évektől vetett szemet a Somogy Természetvédelmi Szervezet. A rendszerváltás óta 800 hektárnyi élőhelyen biztosítja a flóra és fauna fennmaradását. Egyik kiemelt projektjük a vidrapark, amit családosan jártunk be: 2 felnőtt, 1 kisgyermek és 1 baba alakulattal.

Elengedhetetlen egy jó babahordozó és egy jó távcső

Ilyen terepre ajánlott egy klassz babahordozó beszerzése, illetve a „Mikor megyünk vissza a kocsihoz?” kérdésekkel szembeni immunitásunk erősítése. Nem árt továbbá (évszaktól függően) a szúnyogriasztó, jó pár bakancs és egy távcső. Mi vittünk magunkkal egy extra adag fáradtságot, mert az előző napon lagziban jártunk.

Kis tanösvény kicsiknek és nagyoknak

Kezdjük utunkat a legkisebbel: Luca baba a névrokon vidralány látványos etetésénél még ébren volt, de a későbbiekben már az igazak álmát horpasztotta a Liliputi csatos hordozójában. A szerkó dicséretére szolgáljon, hogy Luca nem zavartatta magát a másfél órás bandukolás alatt, illetve a kényelmi faktor másik része: Muter.hu egyenes háttal és derékkal tudta bejárni a tórendszert a puszimagasságban hordozott Picikénkkel és az el-elcsászkáló Nagyobbunkkal. Gyerkőcünk szerzett kölcsönbe egy óriási távcsövet a jegyárus nénitől. Nehezen tolerálta, hogy nem veszünk neki plüssvidrát, mert a fahéjas csiga és a szalmakalap mellé az most nem dukál. Kicsit fenyegetőzött ezzel-azzal, de végül csak-csak nekivágtunk a tanösvénynek. Lehetett gátakon ballagni nádasok, ladikok, csobbanó halak és elegáns röptű gémek között, alámerülni a kiadós csendben, vörös nyakat és orrhegyet szerezni és nézni, feltankolni a természetből. Én igyekeztem lencsevégre kapni mindent, ami zöldellett, Luca pedig még mindig jókat durmolt. Ide-el-kell-még-jönnünk érzéssel lépdeltünk a puha ösvényeken – tényleg olyan volt, mintha a babahordozón lévő tündérkertben jártunk volna.

Somogyország és a vidrák

A somogyi halastavak korábban kis duzzasztóként működtek, százával adtak otthont vízimalmoknak. Mára malmok híján maradtak a halak, a vadmadarak, no és persze a vidrák. Róluk dióhéjban annyit, hogy menyétszerű ragadozók, különösen játékos kedvűek, ezért gyereknek-felnőttnek egyaránt tetszetős útitársak a túra alatt. Régen Európa szerte éldegéltek, mára kiszorultak egy csomó országból, de nem úgy Somogyországból, ahol a Dráva és Balaton közti vízjárta területeken rettentő jól érzik magukat. Ebben nem kis szerepe van a somogyi természetvédőknek, akik a vidrák élőhelyeire külön gonddal ügyelnek. De nem csak a vidrák, hanem mi is feltankoltunk a látottakból. Ha arra jártok, sétáljatok Ti is a tündérkertben!

És ne feledjétek, mindig legyen nálatok sósmogyoró és egy törülköző, vagyis egy jó babahordozó és egy távcső!

Forrás:

Somogy Természetvédelmi Szervezet

Nagyatád-Rinyamente Turisztikai Egyesület

(410)