Elmélet
Amikor Gyerkőccel összeköltöztünk, gyártottam magamnak egy jó kis elméletet. Elhatároztam, sportos apja leszek. Így a rendszeres testmozgás számára olyan természetessé válik, akárcsak a táplálkozás.
Elképzelésem ellenére a közös sportágunk megtalálása kicsit váratott magára. Mint a legtöbb fiús apuka, valahogy úgy képzeltem el, hogy Gyerkőc majd az itthoni torna közben hűen ismétli a gyakorlatokat. Ha kedvünk támad focizni, együtt rúgjuk a bőrt, és ha futni megyek, jön velem. Nem terveztem be súrlódásokat, türelmetlenséget és macerákat.
Ehhez képest a valóság
A közös focizások az udvaron rendszerint hisztibe torkolltak, mert Gyerkőc nehezen viselte, ha a szomszéd kisfiú jobbnak bizonyult. A pingpongozásba sokáig bele se mert kezdeni, inkább büszkén félrevonult. Az itthoni tornázás eleinte birkózásba fulladt, majd sértődésbe. Akadt olyan kirándulás, amikor ötven méter után lecövekeltünk összeveszve azon, hogy melyik erdei úton haladjunk tovább. Amikor pedig végre elindultunk, három perc után követelte a pihenőt. Szóval, rendre minden ellehetetlenedett, amit felnőttfejjel mozgás gyanánt kigondoltam.
Türelem, csigavér
Be kellett látnom, hogy nem magamból kell kiindulnom, hanem Gyerkőc tényleges igényeiből, mert a mozgásigénye minden gyermeknek hatalmas. Úgyhogy kicsit többet birkóztunk és kevesebbet hajtottam. Amíg a szomszéd kissráccal pingpongoztunk, addig Gyerkőc sport-kommentált. Aztán valami fociszerűség következett. Kifejlesztettük a „zombifocit” mellőzve szabályokat és mindent, amit a fociról ismerünk. Dzsudzsák és Messi rendszerint lefogtak és püfölni kezdtek, hogy a labdához jussanak. A sufni ablaka betört, és a szomszéd kutyája egyetlen szezon alatt három pöttyöst harapott szét. Az otthoni tornánál unszolás és okítás helyett csak nekiálltam végezni a gyakorlataimat. Gyerkőc nemsokára magától beállt mellém. Szokásává vált, hogy átöltözködik és előre kikészíti a matracot. Ha pedig kimozdulunk, okvetlen velünk van egy bicaj vagy egy roller.
Kezdetnek jó, de hol marad a sport?
A felnőtt társadalom egyik gyakori hibája az állandó teljesítménykényszer. Ezt a feszített tempót a gyerekek is megérzik. Azonban a „teher alatt nő a pálma” módszere pici gyerekeknél nem célravezető. A sport teljesítménnyel jár, ez azonban nem egyenlő a teljesítménysporttal. „Logikus!” Bólintunk rá, de nyugalmat és elvárásoktól mentes haladást vinni életünkbe már nem olyan könnyű feladat. Miután Gyerkőc nyitni kezdett a rendszerezettebb testmozgás felé, azon kezdtem el törni a fejem, vajon milyen sportág mellett döntsünk? Feltehetőleg nem fog az első sportágba beleőszülni, de mégse véletlenszerűen válasszunk edzőhelyet és tervet. Hova vigyük? Mit csináljunk? És legfőképpen: hogyan beszéljük rá?
Milyen sportágat válasszunk?
Tavaly az olimpiai játékok és a foci EB kapóra jöttek. Ugyan nincs itthon TV, de a weben, máskor pedig nagypapánál figyelemmel kísértük a sporteseményeket. Gyerkőc kérdezősködött a sportágakról, mi válaszoltunk. Nyáron nagyokat drukkoltunk a magyar válogatottnak. Aztán egy rántott húsos vasárnap délután meghozta a várva várt impulzust. Gyerkőc szeme felcsillant a dzsúdó láttán. Nekem sem kellett több, ez volt az én nagy szerencsém! Felfedtem családom előtt kisiskolás cselgáncsos múltamat. Bevillant, Gyerkőc mennyire szereti, ha gyömöszölik és birkóznak vele. Este ki is próbáltuk új tudásunkat és játszásiból földhöz csapkodtuk egymást. Beszéltünk arról, hogy küzdősportág meg nincs se ütés, se rúgás, se csípés, hogy csak önvédelem meg miegymás… Feltehetőleg sok volt ez így egyszerre. Hiába ajánlkoztam, hogy bekéredzkedünk egy edzésre, Gyerkőc hidegen elutasított. Nem is értettem, hova tűnt kezdeti lelkesedése.
Ha nem, akkor nem (vagy csak nem úgy)
A nyár hátralevő részét pihenősre vettük. Ellubickoltunk az Isztrián, cseppet beállt a derekam sütögetés közben. Néha tekertünk egy jót vagy csak simán gyötörtük egymást az ágy sarkában. A dzsúdó-téma a sarokba állítva pihent. Őszre egyre inkább éreztem a szükségességét a leporolásának. “Jövőre suli!” Szólalt meg belső órám. A legalkalmasabb év közeleg arra, hogy kis rendre, fegyelemre tanítsuk ezt a szilaj kölköt!
Először egyedül mentem el egy dzsúdó edzésre. Aztán, egy hétfői napon meglepetésszerűen átsétáltunk az oviból a tesztelt edzőterembe. Konokul tartottam a számat. Nem szóltam Gyerkőcnek a pontos tervről egy szót sem, csak motyogtam, hogy tornára megyünk és, hogy hoznia kell a hátizsákot. Közben belülről rágtam a körmeimet, hogy vajon miként fog reagálni a merényletre. De Gyerkőc csak finoman érdeklődött, hogy kisoda-micsoda lesz ott. Biztatgattam, hogy barátokat találunk és izgalmas lesz, csupa olyasmit fog gyakorolni, amit már részben tud, csak most kicsit jobban fogja tudni.
Az első edzés
Megérkeztünk a cselgáncs fellegvárába, ám Gyerkőc erről mit sem sejtett. Tisztességes feladatként fogta fel a részvételt. Miután tisztáztunk minden apróságot, komoly férfiként állt neki a munkának. Az edzőnk egy tagbaszakadt, marcona, de mosolygós szemű ember. Szerintem épp megfelel arra a feladatra, hogy tekintélyt árasszon és kiskölköket neveljen. Szerencsére Gyerkőc is ezen a véleményen volt. Az edzést úgy ledarálta, mint a diót bejglisütés előtt. Nem reklamált, nem húzódzkodott, nem menekült.
Háromnegyed óra hajtás után az utánunk következő gyerekcsoport nagyjai is gyülekezni kezdtek a terem sarkában. Gyerkőc végre kiszúrta a fehér ruhákat. Kipirosodott arccal szaladt oda hozzám: „De hát ez dzsúdó!” Hirtelen nem tudtam mit válaszolni, ezért csak visszakérdeztem: „Tényleg?” Ám közben dagadt a mellkasom a büszkeségtől. Edz a kölök. Egyedül. Királyság ez a javából!
Gyerkőc azóta sokpudingos bajnok, ugyanis minden edzés után jár valami jelképes nyalánkság. Szaporán gyűjti a jópontokat, matricákat és már megtartotta első bemelegítő edzését is. Néhány hónapra rá pedig csak-csak rákérdezett: „Első nap tudtad, hogy dzsúdóra megyünk?”
Tanácsok rendszeres sportolás megkezdéséhez
Kezdjük a sportot saját magunkkal. Gyermekünk szemében baromi fontos a hitelesség. Rendszeresen mocorogjunk a társaságában. Sportágválasztáskor vegyük figyelembe érdeklődését, habitusát, testalkatát és életkori sajátosságait. Ugyanilyen fontos reális anyagi, időbeli és térbeli lehetőségeink felmérése. Oda járassuk, ami számunkra könnyen elérhető és kifizethető. Szaglásszuk körbe a lehetséges sportegyesületeket, kérjük ki ismerőseink, ovistársak szüleinek véleményét. Ha van közös kapcsolódási pontunk a sportággal, az nagyon nyerő (lsd. hitelesség). Ha minden egybevág, vágjunk mi is bele a gyerkőccel.
Végezetül, de nem utolsó sorban: motiváljunk. Ez egy varázsszó és külső belső értelemben egyaránt fontos. Segítsünk, hogy gyermekünk motivált legyen (külső). Ha pedig jó példát mutatunk, a belső motivációval sem lesz gond. Ne kényszerítsük, de állítsuk elvégezhető feladatok elé. Jutalmazzunk, dicsérjünk, örvendjünk együtt.
Jó mozgást!
(936)
